Könyvismertető
JUNGI SZEMLÉLETŰ COACHING
Tudattalan mintázatok és vezetői fejlődés
MIT TALÁLUNK A KÖNYVBEN?
Ez a könyv csodálatosan strukturált és könnyen olvasható utazás a jungi szemléletben végzett coaching világába. Az egyénekre, csapatokra és szervezetekre ható rejtett, tudattalan dinamika feltárásával olyan gyakorlati javaslatokat fogalmaz meg, amelyek révén a jungi pszichológia segítségével egészségesebb, emberibb munkahelyeket hozhatunk létre. „Kötelező olvasmány” mindenki számára, aki kíváncsi arra, hogy mi megy végbe „a felszín alatt” saját magában vagy a másokkal folytatott interakciójában, legyen az coach, tanácsadó vagy barát. Az is szép ebben a könyvben, hogy olyan felismeréseket közöl, amelyek életünk minden aspektusában érdekesek lehetnek. A jelentős társadalmi konfliktusok korában nagy jótétemény, ha valaki segít megérteni az egyének és néha a csoportok nyugtalanító, olykor egyenesen irracionális vonatkozásait. Alkalmazása és relevanciája jóval meghaladja a coaching és a szervezeti tanácsadás területeit. A világunknak szüksége van annak mélyebb megértésére, amit Laurence megoszt velünk. Akit igazán érdekel, hogyan lehet segíteni az egyéneknek és a csapatoknak hatékonyabban élni és dolgozni, az sokat fog profitálni Laurence gyakorlatias és mélyenszántó meglátásaiból.
– Roger Lehman, az INSEAD senior emeritus vendégprofesszora és a Massachusetts Institute of Technology docense
Az egyre felszínesebb és szétszabdaltabb világban a jungi pszichológia lélekre alapozott alternatívát kínál. Olyan keretet, amelyben könnyebben észrevehetjük és megérthetjük a tudattalan hangját és vonatkozásait, miáltal mélyebb kapcsolatokat építhetünk ki és tartalmasabb életet élhetünk.
Laurence Barrett Jung pszichémodelljének alapelveit és építőköveit mutatja be, valamint ezek gyakorlati alkalmazását és továbbfejlesztését a modern coaching és tanácsadás gyakorlatában. Mély, de közérthető módon mutatja be Jung elméletét, amelyet rengeteg eredeti anyaggal, valamint a saját munkájából és tapasztalataiból vett példákkal is szemléltet.
KINEK SZÓL A KÖNYV?
A Jungi szemléletű coaching segítségével a tapasztalt coachok jobban fogják támogatni az egyéneket, a csoportokat és a szervezeteket, újra felfedezik a vezetők emberi oldalát és fejlődési lehetőségeit – segítségével a vezetők emberivé válnak. Továbbá a kötet hasznos lehet coachok, tanácsadók vagy bárki számára, aki kíváncsi arra, hogy mi megy végbe „a felszín alatt” saját magában vagy a másokkal folytatott interakciójában.
ÍZELÍTŐ A TARTALOMBÓL
I. rész – Alapok
1. Az elme megértése – A psziché jungi modellje
2. A mély tudattalan megközelítése – A szimbólumok nyelve
3. Szembenézés az élettel és az életközéppel – Az individuáció és a Szelf kibontakozása
4. Meseszövés és értelemkeresés – Az elbeszélés fontossága az emberi fejlődésben
5. Munka a sötétséggel – Az árnyék szerepe a fejlődési munkában
6. A nemek kérdése – A másik mint a lélek archetípusa
II. rész – Kapcsolat
7. Önmagunk megtalálása másokban – Az áttétel és annak jelentősége a coachingban
8. Munka csoportokkal – A csoportos coaching fejlesztési paradoxonja
9. A változás szimbólumainak megteremtése – A küszöbélmény és a fejlesztési munka
10. A kulturális komplexus felfedezése – Változás a szervezetekben és a társadalomban
11. Terápiás szervezetek építése – Révülés nagy léptékben
12. Egy terápiás világ felé – Az ökopszichológia és annak következményei a coachingra nézve
III. rész – Gyakorlat
13. Az online munkavégzés – Egy most formálódó gyakorlat
14. A határok megtartása – A coaching és a pszichoterápia közötti terápiás zóna
15. Egy jungi szemléletű coachinggyakorlat kialakítása – A három alappillér
Néhány megfontolás a végére
SZERZŐRŐL
Laurence Barrett több mint harminc éve dolgozik a nemzetközi vezetői coaching és szervezeti tanácsadás területén, és több FTSE-30 vállalatban töltött be felső vezetői pozíciókat. Jelenleg a Heresy Consulting cég igazgatója és az INSEAD változásvezetői mesterprogram gyakorlati szupervizora. MSc-fokozatú diplomát szerzett az Emberi fejlődés pszichodinamikájából (jungi szemléletben; Birkbeck, University of London, British Psychotherapy Foundation), a Lancaster Egyetemen pedig elvégezte az MBA-t. A Tavistock Intézetben szerezte a coach és a coach szupervizor képesítését, az Institute of Group Analysis intézetben pedig elsajátította a csoportanalízis alapjait. Emellett van ökopszichológiai diplomája is a Pacifica Graduate Institute-tól.